Logos Multilingual Portal

Select Language



Miguel de Unamuno (1864 – 1936)  

Spanish philosophical writer, of Basque descent, b. Bilbao

The chief Spanish philosopher of his time, he was professor of Greek at the Univ. of Salamanca and later rector there. His criticism of the monarchy and especially of the dictator Miguel Primo de Rivera caused his removal from the university in 1920 and his exile from Spain (1924–30), but with the establishment of the republic (1931), he was reinstated as rector. At first a supporter of the republic, he became critical of it and sided briefly (1936) with the rebels, only to rebuke them sharply just before his death. In his chief work, Del sentimiento trágico de la vida en los hombres y los pueblos (1913; Bollingen Series tr., The Tragic Sense of Life in Men and Nations, 1968), he expresses his highly individualistic philosophy—one of faith in faith itself, not in any affirmation or denial of faith. Other important volumes are La vida de don Quijote y Sancho (1905; Bollingen Series tr., Our Lord Don Quixote, 1958–59) and La Agonía del cristianismo (1925; Bollingen Series tr., The Agony of Christianity, 1973). His poetry, as serious as his essays, includes Poesías (1907), Rosario de sonetos líricos (1911), and El Cristo de Velázquez (1920). His novels also express his impassioned concern with life and death; they are Niebla (1914; tr. Mist, 1928), Tres novelas ejemplares y un prólogo (1920; tr. Three Exemplary Novels and a Prologue, 1930), and La tía Tula (1921). His complete works were published in Spanish in 1951–52.


a boldogtalanság egyik előnye az, hogy az ember vágyhat a boldogságra
a divat nem más, mint monoton változás
a hősiesség - úgy az egyén, mint egy nép esetében - elérhető legmagasabb foka az, amikor sikerül kezelni a nevetségessé válást
a nyelv nem a gondolat beburkolása, hanem maga a gondolat
a nyelvek, csakúgy mint a vallások, eretnekségekből élnek
a tudomány a halott ötletek temetője
amikor egy ágyon mozdulatlanul fekvő és alvó ember valamit álmodik, akkor mi a valóságosabb: az álmodó ember mint tudatos lény, vagy maga az álom?
amikor olyan valaki hal meg, aki rólunk álmodott, akkor belolünk is meghal egy darab
az elégedettek és boldogok nem szeretnek; belealszanak a megszokásba
az emberek azért kiabálnak, hogy ne kelljen meghallgatniuk egymást
az én hitem az, hogy keressem az igazságot az életben és az életet az igazságban
az intolerancia legrosszabb fajtája az, amelyiknek józan ész a neve
gyenge, mert nem kételkedett eléggé és valamilyen következtetésre akart jutni
hinni annyi, mint teremteni
megvetésre méltó azoknak a szellemi kapzsisága, akik tudnak valamit, de azt a tudást nem próbálják meg átadni
mi a való világ, ha nem a mindenki által álmodott álom, mindannyiunk közös álma?
minden jócselekedet csupán erőfitogtatás
nem ritka az, hogy az ember olyan tolvajokkal találkozik, akik a lopás ellen prédikálnak